oglašavanje

A PROFÁN ÉS A VALLÁSOS FUNDAMENTALIZMUS HARCA PÁRIZSBAN

» » írás / 

1. rész

 

TERRORHÁBORÚ ÉS MÉG TÖBB AGRESSZIÓ A VÁLASZ?

 

Az iszlámról úgy nyilatkoznak most itt sorban mindenféle véleményformálók, hogy abból szépen kiderül: szinte semmit nem tudunk róluk. Vegyünk egy konkrét példát a tájékozatlanságunkra: vajon ki mit tippelne, hányan haltak meg az iraki háborúban? Tízezren, százezren? Dehogy: 1,4 millióan... Eddig. (Az amerikai intervenció és az ország demokratizálásának hatékonyságát emellett az is jelzi, hogy most minden korábbinál kegyetlenebb felekezeti háborút folytat ott az ISIS. Így kell tartósan pacifikálni egy térséget... Persze, talán nem is az volt a cél.)

 

Higgadjunk le kicsit és nézzünk szembe a tényekkel: ha az arab világ most hirtelen rendezni akarná összes történelmi számláját Európával, akkor minimum gyarmatosítaniuk kéne az országainkat, alaposan lerabolni minket és emberek tízmillióit lemészárolni, elhurcolni, szolgájukká tenni, közben totálisan lenézve és semmibe véve minket és a kultúránkat.

Durván tárgyilagos hasonlattal: naponta nagyságrenddel több áldozata van a nyugati gyarmatpolitika következményeinek az iszlám országokban, mint ami miatt most -egyébként nyilván joggal- felháborodott Európa közvéleménye. Mintha icipicit kevésbé sokkolt volna minket, amikor a nyugati jólét biztosítása érdekében vívott gyarmatháborúkban, puccsokban és polgárháborúkban hasonló szörnyűségek történtek, vagy történnek mind a mai napig, mondjuk Irakban, Afganisztánban, Szíriában, vagy -a francia példánál maradva- Algériában. Mintha kevésbé általános és kevésbé heves lett volna a közvélemény felháborodása, mikor a mi zsoldosaink  vagy a nyugati érdekeket helyben képviselő bábkormányok csinálták vagy csinálják mindmáig ugyanezt, amikor akár ártatlan áldozatok lemészárlásával likvidálják a mi állítólagos érdekeink állítólagos „ellenségeit”. Azoknak az embereknek az élete kevesebbet érne mint az európaiaké? Akkor miért nem láttunk ennyi vezércikket arról, hogy szabadságunk és alapértékeink védelme a tét? Ugyanaz a szörnyű mészárlás abban az esetben hős katonáink diadala, amiért kitüntetjük őket, most meg ugyanaz a cselekmény terroristák aljas merénylete civilizációnk ellen, csupán azért, mert ezúttal mások teszik nálunk és velünk azt, amit egyébként mi szoktunk művelni más országokban?  Ennyit a háborús logikáról és jogérzékünk egyetemességéről... Szerintem akkor védjük meg igazán az európai kultúra alapértékeit, ha igazságosan ítélünk, egyetemes emberi mércével és ha nem alkalmazunk a történelmi tényeket ennyire durván meghamisító kettős mércét. Ha kimondjuk, hogy ez a Charlie Hebdo mészárlás minden szörnyűsége ellenére sem összemérhető nagyságrendileg saját civilizációnk neokolonialista (pardon: globális) agressziójával, akár az arab világgal, akár fekete Afrikával és más térségekkel szemben. Így legalább konkrét élményünk van arról, mit élhetnek át más országok és népek, amikor nagyon hasonló agresszióval avatkozunk be az ő életükbe. (Ez persze kicsit se menti fel a párizsi mészárlás elkövetőit, épp ellenkezőleg: még nagyobb felelősségre utal és kiterjeszti felelősségérzetünket az üggyel kapcsolatban.)

 

Miért pont a muszlim lett a mumus? A szomorú valóság az, hogy a fehérember által gyarmatosított térségek és kultúrák közül egyedül az iszlám üt vissza kicsit keményebben - bár ez még így sem mérhető nagyságrendileg sem a mi civilizációs agressziónkhoz, ami akár csak az utóbbi évtizedek világtörténelméből nyilvánvaló. A mély konfliktus hátterében pedig elég nyilvánvalóan az áll az utóbbi pár évszázad tapasztalatai alapján, hogy egyedül az iszlám vált a kereszténység riválisává globálisan, nemcsak vallásként, hanem hódító, birodalomépítő civilizációként. Nem mellesleg: híveik számát tekintve ez a világ két legnagyobb vallása, ami nyilván összefügg azzal, hogy ez a történelem két legagresszívebben térítő, illetve kifejezetten térítés által hódító vallása. Innen a rivalizálás, hogy hasonlóan agresszív térítő-hódító vallásként léptek fel, nagyjából azonos, illetve egymással határos térségekben és... mindkettő egyedül üdvözítőnek, az igazság és a szabadság igazi letéteményesének tartja magát. Az iszlám agressziójában tehát saját civilizációs agressziónk tükörképét láthatjuk, ami különösen dühítő az egészben. Mindig azt szoktuk a legfelháborítóbbnak találni másokban, ami saját karakterünk fő hibája. Ezzel nemcsak az egyének, de a közösségek, sőt egész civilizációk ugyanígy vannak.


 

Európa két tűz között: nyugati front nyílt a keleti (ukrán) front után

 

Van azonban ezen túl más, különösebb oka is annak, hogy a párizsi merénylet ilyen heves reakciókat vált most ki Európában, mégpedig az, hogy az ukrán polgárháborúval megnyitott keleti front után a francia terrorháború nyugat felől új frontot nyit meg Európában, a háborús eszkaláció további  fokozásához, nyugati kiszélesítéséhez vezet. Hogy milyen nagyhatalmi érdekek fűződhetnek ehhez, azt a két világháború történetének tükrében nem olyan nehéz kitalálni, elég ha felidézzük, hogy kik voltak a fő győztesei Európa lerombolásának. Ráadásul a reakciók forgatókönyve is kísértetiesen ugyanaz mint a manhattani merénylet esetében: egy iszlám fundamentalista merénylet után a kormányok sora által deklarált terrorháború. Pont ennyire néznek itt hülyének, vágóhídra hajtható baromnak mindenkit.

 

*


 

A terror szó eredetileg félelmet jelent. A terror logikája a félelem logikája. A sajtóban elindult láncreakciók alapján a párizsi merénylet terrorakcióként különösen sikeresnek bizonyult, nem annyira a merénylők ügyessége, mint inkább a média és az európai kultúra sérülékenysége, szellemi igénytelensége és gyengesége miatt. Amit most látunk Európában, az nem a merényletre adott válasz, nem az erőszakspirál leállítása, hanem sokkal inkább annak tovább gyűrűzése és folytatása.

Ha ellenállni akarunk a terror logikájának, ha nem akarjuk, hogy a merénylők, illetve megrendelőik elérjék céljukat, akkor nem szabad engedni a félelem és stigmatizálás logikájának. Ha nem akarjunk, hogy a terrorhullám a mi fejünkben, a mi házunk és hazánk táján is tovább terjedjen, akkor jóval kevésbé részrehajlóan kell megítélnünk a helyzetet és a szereplőket. Úgy, mintha egyáltalán nem történt volna merénylet. Nem állítom, hogy ez könnyű feladat, de azt igen, hogy ez az egyetlen valódi esély a terror megállítására, elsősorban saját érzelmeinkben és gondolatainkban, illetve kommunikációnkban.


 

Anti-sémita hecckampány az európai sajtóban

 

Kedves olvasó, amennyiben zsigerből reagálsz ilyenkor és indulatból ítélsz a muszlimokról, jó ha tudod: nálad máris célt értek a merénylők és megrendelőik. Pontosan így működtek évtizedekkel korábban is a zsidókat karikatúrákkal stigmatizáló antiszemita hecckampányok a második világháború előtt az európai sajtóban.

A sors iróniája, hogy az arabok is szemita (avagy sémita) nép, ezért a sajtóban most újult erővel tomboló arabellenesség szó szerint anti-szemita hecckampány. Az pedig a sajtó általános színvonalát mutatja, hogy a kétségtelen tény ellenére (miszerint az arabok tényleg szemiták), ma esély sincs az alapvető fogalmak tisztázására, hogy amit globálisan antiszemitizmusnak hívnak, az valójában antijudaizmus, miközben -nem mellesleg- ugyanolyan leegyszerűsítésekkel stigmatizáló előítéletekben megnyilvánuló anti-szemitizmust tapasztalunk ma a nyugati sajtóban az iszlámmal szemben mint amivel a zsidóüldözést megideologizálták és előkészítették az európai sajtóban a második világháború előtt. Nemcsak azért nincs különbség, mert az arabok is szemiták, hanem főként azért, mert ez a fajta előítéletesen népeket és kultúrákat karikaturisztikusan kipellengérező gondolkodásmód ma is ugyanúgy működik – mi több, a sajtószabadság és a demokrácia nevében. Ami e tekintetben akár súlyosbító körülménynek is tekinthető a 30-as évek antiszemita sajtójához képest, mert ők legalább nem a szabadságjogok és a demokrácia fő védelmezőiként léptek fel.

Ismétlem, a mi kultúránkat és társadalmunkat sokkal jobban fenyegeti ez a tudatlanság-eszkaláció, olcsó és ostoba stigmatizáció (vagyis a saját gyengeségeink) mint bármilyen külső veszély, legyen az iszlám radikalizmus, ufótámadás, Oroszország vagy Kína megerősödése. Azok ugyanis nemcsak térben külső veszélyek, hanem vélt jövőbeli fenyegetések előre vetítései, melyek már a jelenben megbéníthatnak és tovább gyengíthetnek minket, ha engedünk a félelem (a terror) logikájának és saját gyengeségünk eluralkodásának.

Ma ezt tapasztalhatjuk a sajtóreakciók alapján. Egyfelől ott vannak a fanatikus nyugathívő fundamentalista tutimegmondók, mint például a 444 hipster-szakállas „imámja”, aki szerint nincs különösebb ok az aggodalomra, a mindenható nyugatot sem az iszlám, sem az oroszok, sem a kínaiak nem fenyegetik, mert örökkön-örökké uralkodni fog : LINK  Lélektanilag ugyan érthető az ilyen erősködés a növekvő és elhatalmasodó gyengeség egyre nyilvánvalóbb jeleit látva, de az legalábbis kétes, hogy bármilyen gyakorlati megoldáshoz vezethet az efféle virtuál-3D google-szemellenzős  struccpolitika. Attól még, hogy átkapcsolnak a híradókban látható párizsi képekről és inkább mást moziznak maguknak, a valóságban tovább mélyülő válság nem oldódik meg – főleg mert éppen egyik fő oka az, hogy embertömegek százmilliói moziznak egészen mást (és egyre inkább mást, egyre virtuálisabb realitást) mint ami közben történik ezen a bolygón, akár ökológiailag, akár gazdaságilag, akár a történelemben (amiről a globális mozinézők azt hiszik, hogy megszűnt, kábé az utolsó világháborúval, illetve a 70-es évek  jóléti társadalmának tripjével... ami mára eléggé véget ért).

Hasonlóan szégyenletes a másik véglet, a Heti Válasz publicista „imámja”, aki arra se méltó, hogy néven nevezzük, miután kifejtette, hogy a párizsi merénylet után szerinte érdemes lenne merő beszariságból kerülni a vallások kifigurázását. Ha valaki, hát ő bizony engedett a terror logikájának, a cikkéből felsejlő szánalmasan fundamentál-keresztény felhangokról nem is beszélve. Az ilyenek magukat minősítik, de sajnos a közegüket is, vagyis minket.


 

Hogy lesz most a terrorakcióból tömegpszichózis és hadipropaganda

 

A pártok és a kormányok, ahogy lapjaik publicistái és az istenadta népek most egy emberként felsorakoznak az iszlám veszéllyel szembeni nagy mobilizációs kampányban, aminek főpróbáját a manhattani ikertornyok felrobbantása után láthattuk. Dübörög a hadipropaganda és a globalizáció müezzinjei nem épp imára hívják a népeket, hanem sokkal inkább valami esztelen civilizációs háborúba. Igen, ki is mondják újra, hivatalosan is ezt a kulcsszót, a mobilizáció vezényszavát, hogy háború van, ami pedig ugyanolyan nyilvánvaló túlzás és propagandisztikus hazugság mint az ominózus szeptember 11 után volt. Mert ugyan ki támadta meg most Franciaországot és a vele szolidáris nyugati világot? Két kalasnyikovos srác? Ez most komoly, hogy háborúnak nevezik az ilyesmit? Mint a szarajevói merénylet esetében, ami persze szintén ürügy volt annak idején... az első világháború kirobbantásához. Na, ezért nem szabad engedni a félelemkeltésnek, a terror logikájának, mert ide vezet, ostobán ismétlődő és soha véget nem érő háborúk sorához. Az ilyen háborús propagandával országok sorát aljasítják most a terroristák szintjére. Hogy mi is úgy reagáljunk, ahogy a terroristák, ugyanolyan primitív előítéletekkel és az agresszivitás eszkalációjával – legfeljebb ellenkező előjelű ostobasággal? Az hova vezet? Most komolyan.

 

Akinek fontosak az emberség és a szabadság alapvető értékei, az ilyenkor mindig az üldözöttek oldalára áll. A kormányok és a sajtó most szabadságunk hőseiként beszél a meggyilkolt karikaturistákról, pedig a jelenlegi helyzetben minimális józan ésszel illene belátni, hogy nem őket üldözik most Európában, hanem a muszlimok ellen indult bosszúhadjárat.

A véleményformálók nem kis hányada most úgy reagál, mint mikor Amerikában annak idején, a szeptember 11-i merénylet után lelőttek egy szikh embert, pusztán azért, mert turbánt hordott és szakállas volt, ennyiben nyilván úgy nézett ki mint egy iszlám terrorista... Bár aki bármit tud a szikh vallásról, az igazán tudhatná, hogy ősellenségük az iszlám és ha valaki igazán sokat szenvedett az iszlámmal való konfliktustól, hát a szikhek biztosan... Vegyük már észre, hogy a globális tudatlanság e fokán oda jutottunk, hogy simán le lehet lőni vagy durván diszkriminálni egy vélhetően bármelyikünknél iszlámellenesebb szikh embert, csak mert szakállas és turbánt hord, tehát „kiköpött úgy néz ki” mint az iszlám terrorista képe a tömegmédiában... Az antiszemita karikatúrák szellemi és kulturális szintjén van tehát az európai közvélemény és ezt talán az épp most felhorgadó zsigeri iszlámellenessége illusztrálja legjobban. Mint karikatúra – ezúttal a mi kultúránkról, illetve annak maradékáról. Félre ne értsük a helyzetet: saját igényességének és színvonalának látványos hanyatlása sokkal jobban fenyegeti az európai sajtót és kultúrát mint bármilyen külső „veszély”, amire ujjal mutogat most saját gyengeségeinek tudatosítása helyett.

 

*


 

Illusztrációként, ha tetszik karikatúra gyanánt, hadd folytassam egy anekdotával: a manhattani World Trade Center merénylet után a BBC-n hallottam egy interjút fél Európa iszlám vallási vezetőjével, a szarajevói főmuftival, aki tökéletes angolsággal és egy bölcs kádi higgadtságával felelgetett az újságírónő éles fejhangon, üvöltő indulattal neki szegezett, olcsó leegyszerűsítésektől, buta előítéletektől hemzsegő kérdéseire, melyek alapján az iszlám lényegében barbár fundamentalisták gyülevész hada lenne, akik a nyugati demokrácia és persze a maradék kereszténység fő ellenségei lennének. Az újságíró olyan durván részrehajló és indulatos volt, hogy a jó érzésű hallgató aligha azonosulhatott vele, inkább tűnt egyfajta profán fundamentalizmus karikatúrájának mint a hat nyelven beszélő, európai műveltségben is az újságírót bármikor leiskolázó főmufti, aki mindenre jobban hasonlított mint elvakult iszlám fundamentalistára, bár a BBC látszólag erre a szerepre kárhoztatta az interjúban. Tényleg, akkor melyik volt fundamentalistább attitűd? Ma sem látunk mást az európai sajtóreakciókban mint ugyanazt az iszlám civilizációt legkevésbé sem ismerő, tudatlan, előítéletes stigmatizációt. Ráadásul az iraki háború és az ikertornyok felrobbantása utáni Afganisztán elleni bosszúhadjárat tükrében mindez sajnos nem más mint közönséges hadipropaganda. Súlyos geopolitikai, illetve gazdasági érdekek fűződnek hozzá. Naivitás lenne ezeket figyelmen kívül hagyva értékelni a helyzetet. Amikor nagy francia lapok főcímei azt harsogják, hogy háború van (Le Point, Le Figaro, etc.), ez nem annyira véletlen következménynek tűnik, sokkal inkább a terrorakció fő politikai célja lehetett, ennek alapján pedig nem egyértelmű, hogy kizárólag a radikális francia iszlám lehetett érdekelt ebben, mint megrendelő. A XIX. századi önjelölt, romantikus terrorakciók kora lejárt. Hol van már az Action Directe, a Rote Armee Fraktion, vagy akár az IRA és az ETA... A mai terrorcsoportok mögött többnyire profi támogatók és nagyhatalmi érdekek, illetve ezek konfliktusai állnak. Az iszlám fundamentalista terrorizmus sem kivétel. Ha valaki higgadtan végiggondolja a dolgot, legkevésbé a muszlimok érdeke egy ilyen terrorakció és az általa kiváltott heveny iszlámellenesség. A nyomozók számára meghatározó klasszikus Cui prodest  (kinek lehetett érdeke) kérdés tehát egészen másfajta érdekekre és lehetséges megrendelőkre utal mint a felszínes indulati reakciók által megbélyegzett muszlimok, amit feltehetőleg hideg fejjel előre kiszámítottak a terrorakció kitervelői – bárki is áll egy ilyen merénylet mögött. Akinek egy csöpp esze van, könnyen beláthatja, hogy legkevésbé az európai muszlimok érdeke, hogy ilyen indulatokat váltsanak ki magukkal szemben. Nyilván fontos lenne annak elemzése, milyen nagyhatalmi érdekeket szolgálhat egy olyan iszlamista terrorhullám, mely Franciaországot és az Európai Uniót destabilizálhatja, illetve kinek lehetett érdeke, hogy Franciaország hagyományosan szoros geopolitikai kapcsolatai az iszlám országokkal drámaian meggyengüljenek – azonban most mégsem erre fókuszálnék, hanem inkább arra, hogyan juthatott el  Franciaország és Európa ideáig, hogy ilyesmi megtörténhet és ilyen reakciókat vált ki. Ennek megértéséhez ugyanis egyáltalán nem kell tudnunk, ki lehetett a terrorakció valódi megrendelője, mert az esemény szocio-kulturális, illetve politikai okait és következményeit tekintve olyan tömegek sorsát alakítja, akik mindvégig úgy reagálnak, hogy nem tudják az ügy pontos hátterét, nem ismerik az akció megrendelőit, legfeljebb a mindenütt megjelenő híradások és gyanúsított-fotók alapján alakítják ki véleményüket. Ezek a jelenségek tehát önmagukban is értelmezhetők és alkalmasint sokkal fontosabb megértenünk, hogyan működik társadalmunk az ilyen vészhelyzetekben mint azt konkrétan tudni, hogy kik és hogyan manipulálják a közvéleményt az adott esetben.


 

Mégis mit értünk az iszlámból? A semminél kicsit kevesebbet...

 

Nézzük meg talán általában mennyit tudhatnak a sajtóban most véleményt formáló szerzők az iszlámról. Jó esetben nem csupán a Reuters, az AFP és a BBCNN híradásainak fordulatait ismétlik el saját szavaikkal, mert például voltak már nyaralni Tunéziában vagy Egyiptomban,  búvárkodtak és szörföztek, netán turistaként megnéztek egy-két mecsetet és a bazárban is jártak, hogy szuveníreket vegyenek. Eközben több-kevesebb sikerrel hajtották el a strandon vagy bárhol turistáknak csecsebecséket eladni próbáló gyerekseregeket. Egy ilyen út végén nem sokkal többet tapasztalnak a turisták az iszlámról mint amit már korábban tudtak vagy elképzeltek vele kapcsolatban. Alapvetően a filmek és híradások alapján ítéljük meg az iszlámot, amit a történelemórákon megtanult minimális információ is megerősít: az utóbbi évszázadokban az iszlámról kialakult képünk lényegében ellenségkép.  Mi európaiak a keresztény kultúra és vallás legfőbb és legagresszívebb riválisát látjuk az iszlámban, illetve a korábbi mór és oszmán invázió történelmi tapasztalatait felturbózva az Európát fenyegető fő civilizációs veszélyként jelenik meg.

Hányan tudják ma azt, hogy évszázadokig az Európában üldözött zsidók, illetve tudósok és szabadgondolkodók a jóval felvilágosultabb mór és török vagy egyiptomi uralkodóknál kerestek és találtak menedéket? Hányan tudják, miért arab számokkal számolunk, hogy miért arab eredetű pl. az algebra és a kémia szavunk? Hányan tudják akár a legműveltebb európaiak közül, hogy az ókori görög tudomány eredményeit is  lényegében arab közvetítéssel kaptuk vissza a középkorban és a felvilágosodottabb iszlám révén sikerült megőrizni saját európai tudásunk ókori örökségének javát. Arab tudósok őrizték meg nekünk Arkhimédész, Hippokrátész és Arisztotelész tudását. Egy pillanatra érdemes ezzel kapcsolatban magukba szállni mindazoknak, akik a sajtóban most a sötét középkort képviselő iszlámról fröcsögnek.

Nem ártana továbbá kicsit utána nézni, hogyan jött létre a modern időkben, lényegében Izrael állam létrehozásával egyidejűleg a ma ismert zsidóellenes „fundamentalista” és „terrorista” iszlám, mint a brit, az amerikai és a francia birodalmi gyarmatpolitika terméke. Nem ártana belegondolni kicsit, hogy az ominózus Al Kaida legismertebb vezéralakja, Oszama Ben (vagy Bin) Laden is az USA ügynökeként kezdte...  Ebben az egész iszlámellenes propagandában gyakorlatilag semmi sem az, aminek a sajtóban most látszik.

Valakit érdekel egyáltalán, hogy például a legdurvább iszlám rendszerként emlegetett Iránban hogyan és miért támogathatta az iráni nép ilyen tömegesen a szigorú iszlám törvénykezést bevezető iszlám forradalmat? Tudja valaki, hogy milyen rendőrterrorral uralkodott előtte a brit olajtársaságok és az amerikai gazdasági gyarmatosítás érdekeit maximálisan kiszolgáló Pahlavi-rezsim, országát olyan mértékben és módon kiárusítva, hogy az iráni emberek szemében ehhez képest még a szigorúan vallásos iszlám forradalom is felszabadítóként és az ország függetlenségét kivívó erőként jelenhetett meg.

Vajon hány ezreléke tudja a most véleményt formáló publicistáknak, hogy a sötét középkorinak mondott iráni kormányban többen végeztek amerikai egyetemen mint az USA kormányában, valamint kétszer annyi nő végez ma Iránban egyetemet mint ahány férfi... Ezek a tények nem az iráni propaganda termékei, az Economist rukkolt elő velük nemrég, brutálisan lerántva a leplet (nem épp iszlám kendőt) saját korábbi Iránnal kapcsolatos propagandájáról is, ami alapján ugye nem pont ez a kép alakult ki az olvasókban... Persze nem azért váltottak, mert hirtelen rádöbbentek, hogy korábban mennyire részrehajló és manipulatív ellenségképet adtak Iránról, hanem mert az ISIS nyomulásával szemben mobilizálható erőként és több más okból Irán hirtelen újra szalonképessé vált a Nyugat számára. Ennyit a mértékadó sajtó, esetünkben az Economist objektivitásáról, rendkívül magasnak vélt sajtóetikai mércéjéről ésatöbbi.


 

A sajtószabadságról, a francia helyzetről és a folytatásról

 

Miután több mint tíz évig éltem Párizsban, az egyetemet is ott végeztem, van némi elképzelésem a francia sajtóról. Persze, a sajtószabadság rendkívül fontos, de ehhez ma több lényeges feltétel hiányzik, az első és talán legfontosabb a sajtó tulajdonosi szerkezete. A diáktüntetések egyikén láttam a jelenlegi francia média tulajdonosi szerkezetének organigrammját, hát lesújtóbb monopóliumokról árulkodik mint az, ahogy a két nagy kóla multi felosztotta a piacot – és ez még a Libération, a baloldali sajtó és gondolkodás végvárának „tulajdonosváltása” előtt volt... Azóta szinte nincs miről beszélni. Az egyetlen orgánum, amit igazából sajtónak neveznék a Le Monde diplomatique (nem összetévesztendő a Le Monde nevezetű napilappal!) Pedig nem sok értelme van a sajtó szabadságát követelni, ha nincs hozzá sajtó... csak valami piaci alapon szerveződő bulvárszolgáltatás, mely minden rétegnek megadja a maga jólinformáltság-szolgáltatását (minden réteg megkapja a maga dezinformációját és az elitbulvárról szokás azt mondogatni, hogy az a „mértékadó sajtó”). Mindenki megkapja a maga bulvárját – még a szó is párizsi eredetű. Ott üldögél minden réteg a maga törzshelyein, a saját negyede bulvárjának kávézójában és olvasgatja a maga sajtóját, azaz a neki gyártott bulvárt: hogy mind úgy érezhessék kedvenc lapjuk elolvasása után, hogy kellemesen elteltek infóval. Hát el. Mint egy kiadós ebéd után. Akár kalória adatokat is lehetne adni az egyes cikkekhez. Csak tényfeltáró elemzéseket ne várjunk, mert az felébresztené a közvéleményt a sziesztázó szunyókálásból.

 

A másik feltétel, ami hiányzik a sajtószabadsághoz, a szóösszetétel másik fele: a szabadság, ami azzal kezdődne, ahol a globálnyugati szabadság-felfogás kábé véget ér, amikor nem az önkényességgel (ego-komforttal) azonosítjuk.

 

A Charlie Hebdo, a francia helyzet elemzése, különös tekintettel a bevándorlás és a laicitás problémájára (ami a francia állam profán sharia-verziója), ha egy misét nem is érne meg, de az elemzés folytatását biztosan.  

 

TrollParádé:

comments powered by Disqus