oglašavanje

Magyarország megtelt

» » írás / 

 

A Nemzeti Együttműködés propagandagépezete az államadósság, a rezsidémon és a gyermekeinkre leselkedő drog után újabb fantomot szabadít a magyar társadalomra: a megélhetési bevándorlót. A megélhetési bevándorló az új zsidó, cigány, kulák és kommunista. Élősködő, aki az élet minden területén fenyegetést jelent. Nyomában terror, szegénység és a sárga földig letarolt pusztaság marad. A keményen dolgozó kisember valamennyi félelmét és gyűlöletét erre az arctalan, fenyegető rémre fókuszálhatja.

 

A megélhetési bevándorló teherautó platóján kuporog, hogy a schengeni határt átlépve a magyar ember munkáját elvegye, értékeit elorozza, megfossza őt mindattól, amiért keményen megdolgozott. Egyetlen erő állja útját: Orbán Viktor. Alakja szilárdan védelmezi a Kárpát-medencét, a lángpallos mégsem sújt le. A miniszterelnök felhatalmazásra vár. Nem elég a kétszeres kétharmad, nem elég a párizsi terror, nem elég a megélhetési bevándorlók özöne. Ebbe a harcba Orbán Viktor csak akkor vág bele, ha a Nemzeti Konzultáció során támogatja őt a nép, melynek bölcsességét mindennél többre tartja.

 

Most várunk és bizakodunk. Reménykedünk, hogy a nép ezúttal is megragadja a miniszterelnök felé kinyújtott kezét, és büszkén kimondja: "Igen, egyetértek a magyar kormánnyal abban, hogy a bevándorlás helyett a magyar családok és a születendő gyermekek támogatására van szükség. Igen, egyetértek azzal, hogy a magyar határt törvénytelenül átlépő bevándorlókat a lehető legrövidebb időn belül vissza kell fordítani a saját hazájukba." És így tovább, tizenkét sorsunkat és jövőnket meghatározó válaszon keresztül. Ha ez megtörténik, Orbán Viktor megvéd bennünket. A megélhetési bevándorló oda kerül, ahová való: egy menekülttáborba a kongói határon, ivóvíz, élelem és jövő nélkül.

 

Mindeközben Krakkóban a magyar hokiválogatott megmutatja a magyar virtust. A lengyeleket megverve hazánkat a világ legjobbjai közé, az A-csoportos világbajnokságra repíti. Újra Magyarországról beszél a világ, akárcsak ötvenhatban, amikor a mi forradalmunk felett lelkesült a nyugati közvélemény, befogadva megélhetési bevándorló apáink és nagyapáink tízezreit. Ahogy nyolcvankilencben lelkendezett, amikor ledöntöttük a vasfüggönyt, és letaroltuk a szöuli meg a barcelónai olimpiát. Most egy új fronton aratunk világraszóló diadalt.

 

Köszönet érte a szurkolóknak, a sportvezetőknek és a világverő magyar hokisoknak! Nem jár azonban köszönet a szövetségi kapitánynak, Rich Chernomaznak, sem a magyar jégkorongozók közé furakodó Tyler Metcalfe-nak, Frank Banhamnek, vagy a torna álomcsapatába választott Andrew Sarauernek. Alattomos bevándorlók ők, akárcsak a tizenhárom aradi vértanú közül nyolc. Mint a szerb Damjanich, a horvát Knezić, az osztrák Poelteberg vagy a német Aulich. Vendégszeretetünkkel visszaélve nem takarodtak pár hét után haza, hanem volt pofájuk Magyarországért harcolni. Köszönjük, ebből a magyar ember többet nem kér.

 

Büszkén valljuk: nincsenek elveink. Hiába szerepel a grántiszilárdságú Alaptörvényben a kereszténység, a felebaráti szeretet idegenekre nem vonatkozik. Büszkén valljuk: érdekeink sincsenek. Hiába fogy az ország népessége, hiába lenne szükség dolgos kezekre, akik kitermelik azt a kis nyugdíjkát meg segélykét, mi inkább ajtót mutatunk azoknak, akik Magyarországon próbálnának boldogulni. Büszkén valljuk: igazságérzetünk sincs. Könnyedén összemossuk az iszlám zászlaja alatt hódítani érkezőket a polgárháború, éhínség és jogtiprás elől menekülőkkel. Azokkal, akik azt képzelik, hogy ez a civilizáció nem csak javaiban gazdag, de szellemében és lelkében is. Büszkén valljuk: mi nem vagyunk azok. Ez Magyarország, és megtelt. Megtelt önzéssel, kapzsisággal és gonoszsággal.

TrollParádé:

comments powered by Disqus