Nincs elítélő véleményem a sznobokról, mert bár a sznobéria gesztusaiban kétségtelenül visszataszító, mégiscsak az esztétikai szellem gyermekkora. A sznob az ízlésében éretlen lény.

A kulturális relativizmus ugyanazzal az erővel tombol a politikai vallások palettájának bal oldalán, amellyel a jobboldalon a bevándorlóktól való félelem.

Harcban állunk minden másodpercért. Rohanunk, hogy az összes létező élményt átéljük, hogy a legtöbbet hozzuk ki az örök fiatalságból, ami legalább a nyugdíjig, és legfeljebb az első infarktusig el is tart. A fogyasztói társadalmak élménygenerációi maximális fordulatszámon pörögnek, ahogy azt a reklámokból gyermekkoruktól kezdve tanulták.

A Nemzeti Hírcsatorna zászlóbontása nyomán a polgárháborús lövészárkok újra megtelnek újságírókkal, politikusokkal és a szekértáborok minden rendű-rangú megmondóival. "Nyolcvanmilliárd", "Párttelevízió", "Korrupció" és "Alkalmatlanság" feliratú zászlók lobognak a ballibsi meg a jobbikos csapatok felett, miközben a kormánypárti agytrösztök azon vitatkoznak, hogy inkább drogosozzanak, elmúlt nyolc évezzenek vagy külföldi ügynöközzenek-e.

Az előszeretettel hivatkozott kulturális szereplő fiatalon meghalt, hiszen a politikai ellenoldal legyilkoltatta, de ha mégsem, akkor minimum öngyilkosságba vagy emigrációba hajszolta, továbbá van két olyan mondata, ami nem haladja meg komplexitásában a Gáspár Győző által reprezentált színvonalat, így mindörökké, bármilyen közegben meg lehet őt vallani a nyilvánosság előtt.

Egy Samu nevű tizenegy éves kissrác készített interjút a Puzsérral. Figyelmeztetett, hogy amikor
kirakjuk az anyagot a Szélsőközépre, valahogy jelezzük, hogy itt nem a szokásos zúzás és rock 'n' roll következik, hanem egy kis édi-bédi cukiskodás, hiszen mégis csak egy általános iskolás fiúval beszélget.