Harminc elveszett év nyomában

» » írás / 

 

A magyar labdarúgásban dolgozó edzők számtalanszor vallottak gyalázatos kudarcot az elmúlt évtizedek során, s legalább ennyi arcpirítóan arrogáns és kioktató nyilatkozatot vágtak a közvélemény pofájába, ha az meg merészelte kérdőjelezni a szakértelmüket, vagy csak felvetette a felelősségüket.

 

Volt itt sírás-rívás a pénztelenség miatt, megtudtuk, hogy a sportág válságáért a szurkolók a felelősek, akik túl nagy terhet raknak a csapatokra, és nem becsülik a hazai meccsek hangulatát. Volt edző, aki azzal hencegett, hogy bármikor levezet egy edzést a Barcelonának, mert olyan játékosokkal és feltétekkel az nem kunszt, azt viszont megnézné, hogy mihez kezd Mourinho a Paks hepehupás edzőpályáján. Három évtizede hömpölyög a pökhendi okoskodás a pályák széléről, miközben ha belerúgunk a Kárpát-medencében egy kőbe, nem tudunk olyan népet eltalálni vele a szlovénektől, a horvátoktól és a szerbektől kezdve, az osztrákokon, a lengyeleken, a cseheken meg a szlovákokon át, az ukránokig, a románokig és a bolgárokig, amelyiknek ne adatna meg kettő, de legfeljebb négy évenként az az élmény, amire a magyarok harminc évet vártak. Csak az ünneplés pillanataiban fénylik fel minden korábbinál világosabban, hogy a Mezey György köpönyegéből előbújt dilettáns szélhámosok mit vettek el milliós fizetéseik fejében ettől az országtól.

 

A kudarc pillanataiban a magyar szurkolók mégsem voltak képesek megnevezni a felelősöket, mert bármilyen rutinosak is a bűnbakképzésben, a hazai edzők annál mindig rutinosabbak saját felelősségük eltussolásában. Olyanok, mint az az autóversenyző, aki nem fogja fel, hogy már többször is lekörözték, és azt képzeli, hogy az előtte robogó kocsit bármelyik pillanatban megelőzheti, csak egy kis szerencse kell, egy rosszul bevett kanyar, vagy egy durrdefekt. Csakhogy a valóságban hátránya akkora, hogy ha az orra előtt száguldó autó fel nem robban, soha nem ér a nyomába.

 

A hazai edzők Mezey doktor pecsétes oklevelével a zsebükben őszintén nem értik, hogy miért nem tolonganak értük Európa legnagyobb klubjai, hiszen ők olyan elképesztő szakmai tudással rendelkeznek, hogy a pár éve Magyarországon előadó Sir Alex Fergusonnak egyetlen kérdést sem tettek fel. Kicsit talán rosszul is esett nekik, hogy Sir Alex nem faggata őket arról, hogy mi a siker titka, mit csinál rosszul Manchesterben, hogyan fejlődhetne fel az NB1-es edzők színvonalára.

 

A magyar futball sikerének legfőbb komponense – legyen szó akár a Videoton pár évvel ezelőtti Európa-liga szerepléséről, akár a válogatott meggyőző EB-produkciójáról –, hogy a sikerkovács nem a húgymeleg hazai akólból érkezik: Sousa, Dárdai meg Storck nem Csank, Egervári vagy Pintér ivócimborája, az ő lelküket és tudatukat nem szállta meg az országos sógorság-komaság korrupt szelleme.

 

Mit vett el a hazai edzőszakma tőlünk, szurkolóktól, és mit vett el tőlük, játékosoktól, akik egyénileg eddig sem voltak rosszabb futballisták, mint a jelenlegi generiáció? Mit vett el a hazai edzőszakma ettől a nemzettől? A veszteség: harminc év. S ide kívánkozik a kérdés: mit vett el a legalább ilyen inkompetens, arrogáns és áldozathibáztató politikai garnitúra tőlünk, állampolgároktól? A veszteség e téren is huszonhat évre rúg.

TrollParádé:

comments powered by Disqus