A katalánok tehát közös európai hazánk, közös európai jövőnk felé tettek egy döntő lépést. Fel kell számolni a nemzetállami önkényt és az Uniót máig túszul ejtő hamis nemzetállami szuverenizmust nemcsak Spanyolországban, hanem egész Európában. Ezért ma új aktualitást kapott a spanyol polgárháborúban a szabadság jelképévé vált mondat: No pasarán!

Ez is egy olyan műfaj, ahol a tömeg pofátlan kiszolgálása zajlik. A politikus ilyenkor mint egy hatalmas, nyálkás rovar, rácsavarodik táborának kollektív pszichéjére, és felböfögi számára a varázsszavakat: nemzet, olimpia, nyugdíjemelés, rezsicsökkentés, továbbá bármilyen szemérmetlen uszítás és pózolás – lényeg, hogy mindenki elégedett legyen.

Az EU békerendszerének szétesésével ugyan mi óvná meg ettől a már most széthúzó és egymással egyre inkább konfliktusba kerülő nemzetállamokat? Rosszabb forgatókönyvet pedig nyilván elképzelni sem lehet – ugye senki sem gondolja komolyan, hogy bármilyen olyan lépést tegyünk, amely a békés uniós együttműködés szétveréséhez vezethet.

Egészen máshogy kell a közbeszédet alakítani nálunk is, ami európaiságunkat illeti. Nagyjából az európai integráció vagy a világháborúk folytatása között kell tudnunk választani. Ezen a téren pedig még sokkal több vesztenivalója van az ütközőzóna országainak, azaz nekünk kelet-közép-európaiaknak, mint bárki másnak Európában.

Először azt hittem, hogy ez valami vicc, csakhogy egyre több ismerősöm szembesített a nőgyűlöletemmel. Bevallom, nagyon rosszul esett, ugyanis semmilyen csoportot nem gyűlölök - főleg nem a nőket, akiket kifejezetten szeretek.

A legdurvább, hogy ezt olyan politikusok állítják, akik egy olyan időszakban irányíthatják az országot, amikor csak és kizárólag az EU-s pénzeknek köszönhetően van érzékelhető növekedés, és anélkül évek óta nulla közeli haldoklásban lenne a gazdaság.

A legkézenfekvőbb Törökország azonnali felvétele volna az Európai Unióba. Aztán pár éven belül vegyük fel Irakot, Iránt, Afganisztánt és Pakisztánt is, s hogy ezt nehogy újragyarmatosításnak érezzék, illesszük az uniós jogba a saríát, aztán bombázzuk szét Izraelt!

Hogyan vált a háború és a régi atlantizmus alternatívájává egy új kontinentalizmus Európa számára, a britekkel vagy akár nélkülük is. Megannyi sürgős tisztázásra váró stratégiai kérdés. Pedig a válaszokat jó ideje megtalálhattuk volna a geopolitikai realitásokban, ha nem lejárt szavatosságú hidegháborús ideológiai rögeszmék alapján ítélkeznénk Európában a legalapvetőbb kérdésekről.

Európa elitjei egyetlen alkalmat sem mulasztanak el arra, hogy az öntudatlan tömegeket jóléti sovinizmussal mérgezzék. Semmi együttérzést, de még a legcsekélyebb megértést sem mutatják a globális világ számtalan gyalázatos igazságtalanságának kárvallottjai iránt.