Európa fáradt és öreg, népei belenyomorodtak a vörös meg a barna terrorrezsimek uralmába, belefásultak a két világháborúba, belekényelmesedtek a jólétbe. Harc helyett inkább fogják, amijük van, és megpróbálnak letelepedni a tengerentúlon: Kanadában, az Egyesült Államokban, esetleg valahol Latin-Amerikában vagy Ausztráliában.

Nem lehet megérteni Berlint, Nizzát, Párizst, a közel-keleti vagy az afrikai merényleteket. Nem azért nem lehet, mert a terror vagy a halál olyan borzalmak, amelyekkel a nyugati világ széplelkei nem hajlandóak szembenézni, hanem, mert egy túl bonyolult képletet kellene hozzá úgy leírni, hogy azt katonák, politikusok és civilek is megértsék.

A Közel-Keletről és Afrikából indult népvándorlás súlyos próba elé állítja Európa lakóit. Az ép erkölcsi érzékű polgárok máris jól tudják, hogy az emberség árát meg kell fizetniük. Kinek így, kinek úgy.

Ha eddig nem lett volna világos, most szépen kiderült, kik gyakorolják Európában a politikai hatalmat és milyen médiaháttérrel – igényszintjük pontos kifejezése, ahogy Charlie-ként határozzák meg magukat. Érdemes megnézni, mit tudhatunk meg a nyugati országok közéletét meghatározó Charlie-generációról?

István győzelme ellenére ezeket a csatákat ismét és ismét újra vívja a kettészakított ország, amely nem tudja eldönteni, hogy hova tartozzon: Ázsiához vagy Európához. Abban hiszek, hogy hazánk európai nemzet, és felemelkedéséhez azokra a "vívmányokra" van szükségünk, amelyek Európára jellemzőek.

A facebook-felhasználók legalább három rettenetes módon mérgezik egymást. Alapvető norma az állandóan és kényszeredetten demonstrált sikeresség, melynek tanusítványai a nyaralási fotók és a szelfik, a legfőbbek ezek közül pedig a nyaraláson készült szelfik.Mennyisége és érdektelensége okán külön kategóriát kell nyitni a babázós, óvodás és kisiskolás képeknek, ahol az üzenet immár kettős: a posztoló nem csak a legboldogabb és leggazdagabb a világon...

Elegem van a nemzeti dacból. Amikor a második Orbán-kormány beiktatását követő néhány hónapban a miniszterelnök attitűdjét szemléltem, még imponált, hogy valaki úgy tesz egy félperifériásként elkönyvelt kis ország kormányfőjeként, mintha egy államot vezetne.