A magyar közélet állapotát hűen jellemzik a most mindkét oldalról érkező reakciók, hogy már gond nélkül a másik felet okolják egy terrorakcióval is, ami önmagában polgárháborús közéleti viszonyokra utal és ez ezerszer nagyobb baj, sürgetőbb probléma mint maga az épp aktuális piti merénylet.

Az EU békerendszerének szétesésével ugyan mi óvná meg ettől a már most széthúzó és egymással egyre inkább konfliktusba kerülő nemzetállamokat? Rosszabb forgatókönyvet pedig nyilván elképzelni sem lehet – ugye senki sem gondolja komolyan, hogy bármilyen olyan lépést tegyünk, amely a békés uniós együttműködés szétveréséhez vezethet.

Ha ez a lélekjelenlét nincs meg bennünk, akkor már el is veszítettük ezt a saját magunk ellen vívott furcsa háborút. Akkor már nincs mit megvédeni Európa keresztény kultúrájából. Kísértetiesen hasonlít ez a dzsihádhoz, aminek eredeti spirituális jelentése az iszlámban szintén az, hogy a hívőknek elsősorban önmagukat kell legyőzni, nem valami külső ellenséget.

Igen, határozottan fel kell lépnünk a terror minden fajtájával szemben, ide értve a nagyhatalmak háborús propagandájának eszközévé tett terrort, aminek Európa kormányai és polgárai ma egyre inkább túszaivá válnak.

Az iszlámról nincs valódi nyilvános beszéd sem Magyarországon, sem Európában. Belpolitikai érdekek és kulturális sérelmek tömege fojt el minden érdemi gondolatot.

Hajdú Péter azért rángatott a bíróság elé, mert úgy utaltam a műsorában nyújtott működésére, mint szarkupacra. Ezzel a médiapszichopata állítólagos lelkébe gázoltam.

Megalapozatlanul neveztem pár hónappal ezelőtt jogi terrorizmusnak Hajdú Péter büntetőkereseteit meg a többi polgári pert, amiket ellenem indított. Tévedtem, túlzásba estem. Sajnálom. Úgy viselkedtem, mint az a kezdő kriminálpszichológus, aki néhány tucat élve felboncolt kutyakölyköt előásva az elkövető erőszakos karakterét, pszichopátiáját és szadizmusát diagnosztizálja, majd levonja a kézenfekvőnek tűnő következtetést: az elkövető sorozatgyilkos.

Abban a világban, ahol nem a szabadság a rendező elv, többé nincs érték és nincs szentség, csakis nyers erő. Jó és rossz fogalmai csak szabad döntés nyomán azok, amik, ha azonban kötelezünk a jóra, annak választása többé nem erény, csupán gyengeség. Paradoxon, mégis igaz, hogy nem csak a szólásszabadságot, nem csak a szabad döntést, hanem a valódi, élő hitet is védi a blaszfémia szabadsága.

Az első részben kísérletet tettem arra, hogy szembesítsem magunkat a ténnyel: nagyon-nagyon kevés információ alapján ítélkezünk az iszlámról, amiről szinte semmit sem tudunk a nyugati sajtóban kirajzolódó karikaturisztikus ellenségképen túl.

Ha egy magyar művész úgy merészel lázadni a rendszer ellen, hogy nyelve hegyével még csak nem is súrolja a politikai elit jobb vagy bal farpofáját, esetleg nincs gyomra szó nélkül tűrni azt, hogy a magyar kulturális élet épp olyan korrupt, mint a politika, nos a magyar művészt ilyenkor kiéheztetik.