Értékes embernek gondoltuk, olyannak, aki képes lesz idővel szembenézni privilégiumaival és a belőle áradó toxikus maszkulanitással. Most azonban elválnak útjaink. A BLM-mozgalom alapvetően változtatta meg a tudásunkat arról, hogy mi jó és mi rossz, mi erkölcsös és mi erkölcstelen, mi feket és mi rasszista. Többé nem maradhatunk csendben, többé nem tolerálhatjuk a gyűlöletet, az elnyomást.
Megfordítja a globális-lokális viszonyrendszert: ma egy lokális hír vagy médium eleve értéktelennek, hiteltelennek számít a globális központok nagy médiumaival szemben, melyekben a profizmus csúcsát, sőt kizárólagos letéteményesét szokás látni – ami nem más mint az információs gyarmatosítás végtelenül káros gyakorlata és lényegében a minőségi tájékoztatás feláldozása a mennyiség, a kattintásvadászat azaz a bulvár oltárán.
2019. A nő: megjelent a háborús fronton, és úgy van vele, hogy csatázik a faszom – békét vagy atombombát! A férfi: megjelent a szülőszobán, és beájul a vajúdó nő alá. Amelyik férfi nem, azt úgy hívják hogy szülés-nőgyógyász, és ha ő ott nem lenne, és le nem ᾿vezetné᾿ a szülést, akkor az a gyerek bizony, hogy soha ki sem jönne az anyja hasából.
Először azt hittem, hogy ez valami vicc, csakhogy egyre több ismerősöm szembesített a nőgyűlöletemmel. Bevallom, nagyon rosszul esett, ugyanis semmilyen csoportot nem gyűlölök - főleg nem a nőket, akiket kifejezetten szeretek.
Aligha a véletlen műve, hogy Magyarország duzzad az önbizalomtól, a pozitív energiától és a sikertől. Részben természetesen nagyszerű vezetőink, Orbán és Gyurcsány magával ragadó személyiségének és munkabírásának köszönhetjük mindezt, de e téren legalább ilyen fontos szerep jut az új évezred sámánjainak: a motivációs trénereknek.
De gondoljuk csak bele, hogy mi lesz akkor, amikor nemcsak a játéktér, hanem a játékban szereplő döntéshelyzetek variabilitása és komplexitása is kitágul. Olyan alkotások születhetnek, amik korunk legjobb művészeti alkotásainál erőteljesebben és személyesebben lesznek képesek a reflexióra és az értékközvetítésre.
Márpedig az atya úgy keni el a felelősséget, mint kisgyerek a taknyot, jóízűen és felhőtlenül. Ez a felelősség pedig elsősorban a miénk lenne és azt a célt szolgálná, hogy időnként önvizsgálatot tartsunk, ismerjük fel, ha hibázunk és próbáljunk fejlődni. Ezt a természetes emberi késztetést, a jobbá válás igényét veszik el tőlünk, amikor cinikusan tagadják a probléma súlyosságát.
A normális emberek különböző okokból tartják fenn a szoros szemkontaktust másokkal, azonban a pszichopata fixírozó tekintete valójában az önös vágykielégítés szándékára utal, és inkább a hatalomgyakorlás, semmint a puszta érdeklődés vagy az empatikus törődés jele.
Az Oscar sokkal inkább a legerősebben lobbizó filmstúdiók jussa. Reklámkampányok reklámkampányokkal versenyeznek, az egész nem több egy stílusosan képmutató majomparádénál.
Az eddigi legerősebb szembenézés a halálgyárak történetével. Nincs benne pátosz, sem semmiféle megváltó üdvözülés, a megsemmisítés procedúráját mindenfajta öncélúság nélkül mutatja.
Diktatúrában élsz, amelyik demokráciának hazudja magát. Megpróbálnál élni a papíron mégiscsak létező jogoddal. Elmész annak rendje és módja szerint a meghirdetett időben a meghirdetett helyre, de nem jutsz be...
Ahhoz, hogy másokat megalázz és megfélemlíts, először neked kell feladnod az emberi méltóságodat. Azzal szemben viszont, aki így feladja a méltóságát, a "vereség", a megalázás egymást követő gesztusai kitüntetést jelentenek.
Az EU békerendszerének szétesésével ugyan mi óvná meg ettől a már most széthúzó és egymással egyre inkább konfliktusba kerülő nemzetállamokat? Rosszabb forgatókönyvet pedig nyilván elképzelni sem lehet – ugye senki sem gondolja komolyan, hogy bármilyen olyan lépést tegyünk, amely a békés uniós együttműködés szétveréséhez vezethet.
A hazai gazdaságba jutó EU-s támogatások valójában olyan hatással járnak, mint egy nyersanyaglelőhely felfedezése, hiszen minden erőfeszítés nélkül hirtelen nagy mennyiségű vagyon kezd beáramlani/képződni. Az EU-támogatás a mi olajunk.
A legdurvább, hogy ezt olyan politikusok állítják, akik egy olyan időszakban irányíthatják az országot, amikor csak és kizárólag az EU-s pénzeknek köszönhetően van érzékelhető növekedés, és anélkül évek óta nulla közeli haldoklásban lenne a gazdaság.
Ez a végső stádiuma a venezuelai állam összeomlásának: nincs hús, nincs liszt, nincs vécépapír, nincs gyógyszer, nincs áram, 700% infláció, utcai fosztogatások és nyílt erőszak, gyilkosságok, az emberek élelmiszer híján kutyákra, macskákra, madarakra és bármire vadásznak, amit meg lehet enni. Caracasban 2015-ben 119 gyilkosság jutott 100 ezer emberre.
A szesztilalom különösen jót tett a városnak, politika és maffia karöltve dolgozott azon, hogy sose apadjon el a szeszforrás, de annak megszűntével, a világháború gyakorlatozó katonáinak elszállásolását leszámítva lassú leszállóágra került Atlantic City. Az első demokrata vezetéssel együtt eljött a legalizált szerencsejáték is Atlantic Citybe a hetvenes évek közepén, és a nagyjábóli megtisztulás is.